Más bolygóról jöttünk

Frissítve: 2021. dec. 18.

10 éve biodinamikus művelésű a Wassmann Birtok, ezt új címkecsaláddal ünnepeljük!


Amikor Magyarországra érkeztünk és bio birtokot alapítottunk, úgy néztek ránk, mintha más bolygóról jöttünk volna... A biodinamika gondolata már régóta foglalkoztatott bennünket, a gyakorlatban is alkalmaztuk az elemeit, de végül 2011-ben kértük meg a demeter minősítést, ami a céljaink beteljesedését jelentette, átállást a teljes biodinamikus művelésre.



Élővé tenni a földet

Ahogyan a görög Déméter termékenység istennő neve is utal rá, a biodinamika alapvető célja, hogy újra termőképes legyen a talaj. Ez a motiváció hajt bennünket is a szőlőművelés és borkészítés dolgos mindennapjaiban. Az köztudott, hogy végesek a készletei az olajnak, a gáznak, a tiszta víznek, de az nem kap elég reklektorfényt, hogy Magyarország termőtalajai rohamos ütemben romlanak, erodálódnak. Elfogy a lábunk alatt a humusz, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. Amilyen gyorsan sikerült a leépülés, sajnos olyan lassú a visszaépítés (a legfontosabb természetes „humusz- gyárnak” az erdőnek is 100 év kell, hogy megemelje a humusztartalmat), ezért minden gyakorlat fontos, ami ezt célozza. Utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a földet újra élővé tegyük!


A kezdetek

Amikor 1998-ban Magyarországra érkeztünk, a helyiek marslakóként néztek ránk. Pécsdevecseren, ahol új otthonra leltünk, a fiatalok „tömegesen” költöztek el Németországba, nem értették, mi miért jövünk onnan ide? Az idősebb borászok, szőlőművelők az egészséges, műtrágyát nem látott (élénk zöld) szőlőnket látva csak ingatták a fejüket. Az övékhez képest – ahol egy fűszál sem volt - valóban dzsungelnek tűnt.


Mindig is ökológiai gazdálkodást folytattunk, s azt is tudtuk, hogy a biodinamika a végcél.

Kezdetben még nem volt internet, nagyon nehéz volt gyakorlati információt találnunk, még a bio művelésről is, nem hogy a biodinamikáról. Nagy nehezen, három év Németországgal levelezés után tudtuk csak meg, hogyan kaphatunk itt bio minősítést. A magyarországi ellenőrök aztán soha nem érkeztek meg... Már 2003-mat írtunk, amikor végre a Biokontrollhoz kerültünk, azóta van bio minősítésünk. A következő lépcsők sem voltak könnyebbek, biodinamikus preparátumokat kerestünk, kutattunk, de hiába.


Az első reménysugarunk a Bakonyi Péter borásszal való találkozás volt, aki tejesen jártas és segítőkész volt az akkor úttörőnek számító témában. 2007-ben pedig Franz Weningernek köszönhetjük, hogy nem kisebb szaktekintélyt, mint a nemzetközi hírű biodinamika szaktanácsadót, Andrew Lorandot hozta el Villányba 2007-ben. Emlékszünk minden arcra, akik ott ültek – mert sajnos elkeserítően kevesen voltak az előadáson. Igazi szakmai kapcsolatokra leltünk, s mindegyikükkel a mai napig jó barátságban vagyunk. Kiss Kati és Kiss Eszter biodinamikus preparátumokat készítenek Bátaszéken, így végre lendületet kaptak a terveink a gyakorlatban is.



2011-ben, amikor minősítést kértünk a Demeter-től, már csak egy év átállást kellett kivárni, hogy bio- ból biodinamikussá váljunk. Tulajdonképp a gyakorlatban is így történik, persze leegyszerűsítve: a bio művelés kiegészül a preparátumok használatával, sokkal kevesebb növényvédő szert használunk és a pincemunka úgymond segédanyag mentes. Natúr borainkhoz mi csak ként használunk. Persze holisztikus hozzáállás is kell mindehhez, a biodinamikus preparátumok nem csak a föld, a víz, a nap, de a hold és más bolygók kozmikus erőit is magukba gyűjtik. Hasonlóan a kvantumfizikához, a működési elv, a MIÉRT és HOGYAN tudományosan (még) nem mérhető, a hatása viszont igen!


Ha visszanézünk, mindig is hittünk a biodinamikában, de egzakt emberekként (Ralf italmérnök, Susann jogász) minket is a tapasztalat győzött meg. Németországban már komposztáltunk lótrágyával és mindig sok volt a komposztgiliszta a talajban, Magyarországon viszont 10 évig semmi... Reveláció volt, amikor végre elkezdhettük a preparátumokat használni, és már pár hét múlva megjelentek! Ez kellő bizonyíték és megerősítés volt ahhoz, hogy így folytassuk. Nemrég értesültünk például arról, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem talajtani mérnöke birtokunkon is végzett kutatásai a talajunk élettel teliségét igazolják (erről majd részletesen hírt adunk).


De hogy felnézzünk a földről annak gyümölcsére is, a vitalitás a borokban is érezhető. A bor maga spirituális ital, pláne, ha ennyire benne van a természet ereje is! Mi is része vagyunk a folyamatnak, kézimunkával, szakértelemmel, szívvel, lélekkel. Hiszünk abban, s a visszajelzések is megerősítenek, hogy a biodinamikus művelésmódunk által egy plusz dimenzió jelenik meg a borokban. Ez nem csak kóstolható, érzékszervekkel felfogható, hanem megnyit egyfajta emocionális dimenziót is.


„Semmi sem állandó, csak a változás maga.”

A birtokon mindent ketten csinálunk, s emiatt a marketingre marad legutoljára időnk. Jó ideje nőtt bennünk a vágy a változásra: hogy ez a plusz dimenzió, a borok eredetisége a márkánkban, a címkéken is megjelenjen. Volt is egy kép bennünk, a félholdon lendületesen / vágtató ló, a háttérben csillagokkal. Természetesen kézzel rajzolva vagy festve. De ki készíthetné el nekünk?


Amikor (az amúgy bormarketinggel foglalkozó) barátunk rajzai a kezünk közé kerültek, azonnal tudtuk, hogy Iványi Emese lesz az! Akkor még nem sejtettük, hogy nem csak egy holdon galoppoló lovacskánk, hanem egy saját univerzumunk lesz. Úgy érezzük, az új címkék kifejezik, ami meghatározza a borainkat: Kézimunka. Egyéniség. Biodinamika. Szépség. Sokrétűség.

Megszületett az élettel teli borok galaxisa

Megkértük Emesét, mondja el ő, hogyan: „Leültünk a borokkal a lugas alá, egyszerűen csak elkezdtük gyűjteni a szimbólumokat, motívumokat, asszociációkat, hogy így szűkítsük le az elképzeléseinket egy közös halmazba. De az a halmaz egyre csak nőtt, univerzummá tágult, hát ezt ragadtam meg. Az a holisztikus világnézet és gyakorlat, amit biodinamikának hívnak, az Susann és Ralf esetében sokkal több és személyesebb – egy sajátságos világ. Én annyira tisztelem, hogy mindössze ketten ilyen nagyot alkotnak, fantasztikus szellemiséggel, hogy megérdemlik a mindenséget, azaz egy saját univerzumot, ahol a bor-személyiségek, mint bolygók jelennek meg. Valahol már az elején is ez a téma motoszkált a fejemben, hiszen a borok kibontásánál a dugón ezzel találkozhatunk: „Taste the sun, the stars, the life”. Másrészt, a boraik nekem a borvidéken belül egy külön kis világot képviselnek. Ez a saját univerzum ezt is szimbolizálja.


Minden bor vizuális asszociációja egy bolygó, akvarell festmény, majd ezek a bolygók benépesültek élettel, a rám jellemző miniatűr rajzokkal, a makrokozmoszba így került a mikrokozmosz.”


63 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése